Van Isten! - Bizalom vagy akarat?

2018.11.21

Nagyon érdekes, egyben egy kicsit elszomorító tapasztalatra tettem szert a minap. Mára már sikerült a helyére raknom a dolgokat magamban: van még bőven tennivalónk a hitünk erősítésével kapcsolatban. ( az a bizonyos mustármag )
Eddig egy nagyvállalatnál dolgoztam, amellett egyre inkább a spiritualitás, a szakralitás, önmagam és a körülöttem-bennem zajló folyamatok megtapasztalása, megértése foglalkoztatott. Nem is helyes ebben az értelemben a múlt idő használata, mivel ma is ez érdekel. Valójában már ez előtt a munkaköröm előtt elkezdtem gyűjteni a tudást és megfigyelni magamat és másokat különböző helyzetekben. Megértettem a lelki és testi történések, a szellemi és anyagi világ kölcsönhatásának alapjait, sok segítséget és próbát kaptam ehhez. Szakítottam a nagyvárosi életmóddal, a tévénézéssel, a rádióhallgatással, egyre többször sikerült a félelmeimet és régi beidegződéseimet elengednem. Ezzel párhuzamosan egyre több megérzésem vált valóra egyre gyorsabban, egymás után peregtek az események az életemben, amit már nem akartam előre pontosan megtervezni, hanem hagytam magam "vezettetni".
Először, amikor megértettem ennek szükségességét ahhoz, hogy minél könnyebben járhassam a saját életutamat, nehéz volt a bizonytalanság érzéssel megbirkózni. Hagyni, hogy a dolgok, az események történjenek meg úgy, ahogy a mindenkori pillanatnyi érzéseim sugallják, nem előre elgondolva, kitalálva, lejátszva sok-sok lehetséges változatot magamban. A mottó mindig az: "A te akaratod legyen meg Uram"- nem az enyém. Ezt csak úgy lehet véghezvinni, megélni, ha az ember először megérti, hogy nem láthatja át az élet történéseit egészen, mégis vannak törvényszerűségek, amik működnek (csak azok vannak). Másodszor kipróbálja és rádöbben arra, hogy mindig jobb fejlemények születnek, ha elengedi a saját - sokszor görcsös - akaratát és a Mindenség gondviselésére bízza magát. Valahol valaki mindig készen áll, hogy segítsen és mindig a legjobb történetet ajánlja fel arra, hogy megélhessem amit szeretnék, megtapasztalhassam magamat. Igaz, a segítség nem mindig úgy történik, ahogy azt gondolnánk, de ilyenkor meg kell állni egy pillanatra és elgondolkodni azon, hogy az adott helyzetben mi is a segítség? Az élet megkönnyítése, a kényelem fokozása, a feladatok átvállalása, vagy pedig a megoldás megmutatása, a tapasztalat megadása, a gondolatok helyrebillentése a későbbi vagy azonnali sikerhez, fejlődéshez. Harmadszor a bizonyosságok, visszajelzések megértése, elraktározása, beépítése a saját életünkbe. Ezután már "csak" folyton meg kell engedni ennek az isteni segítségnek a működését, nem meggátolni a valósággá válását a saját gondolataink erőltetésével.
Hát most is egy ilyen fordulathoz érkeztem, amikor hátam mögött az elmúlt évek tapasztalásaival előre éreztem. hogy nincs már a munkahelyemen feladatom. Mintha egyre inkább légüres térbe kerültem volna. Éreztem, hogy a munkahelyi feladatok fogytával nehezen töltöm el az időt egy gyár irodájában egyre fölöslegesebbnek tűnő pótcselekvésekkel, amikor igazán máshol lennék és mást szeretnék csinálni. Így aztán ismét a már sokszor bevált módon a Mindenségtől, vagyis Istentől kértem új feladatot. Éreztem, nem várat sokáig. Néhány nap múlva kiderült, hogy csoportos leépítés lesz a vállalatnál. Szinte tudtam, hogy én menni fogok. Megváltásnak éreztem, amikor kiderült, igazam lett. Ahogy körülnéztem a sorstársaimon láttam, hogy szinte egyedül vagyok, aki mosolyog, aki szinte kirobban az új lendülettől, a szabadság-érzéstől. Vágytam az újat, a nekem valót, tudtam megjött a segítség és nemsokára a folytatás is jönni fog.
Láttam a megdöbbenést az arcokon, amikor lelkesen magyaráztam, hogy mennyire jól élem meg a helyzetet. Mindenki azt kérdezte - kissé sajnálattal a hangjában -, most mihez fogsz kezdeni, miből fogsz megélni, mit fogsz csinálni, van-e új munkahelyed? Éreztem a zavart rajtuk, amikor elkezdtem ecsetelni, hogy nincs konkrét tervem, de biztosan érzem hogy közelít egy nekem való feladat. Ezzel nem tudtak mit kezdeni. Ez az a tapasztalat, ami elszomorított. Még az az ember is így viselkedett, aki nem egyszer kifejtette a spirituális folyamatok lényegét. Hát itt tartunk? Ennyit jelentenek a tanfolyamok, a könyvek, a tanítók, az Isten-tiszteletek? Van valaki, vagy valami aki létezik, hat, de olykor mégsem? Hajtogatjuk hogy "Istenem" "Jézus-Mária", de nem hisszük mégsem amit mondunk?
Bizony egy új megerősítéssel lettem gazdagabb, amit egyre inkább vallok. Nem számít kinek milyen olvasottsága, tudása, végzettsége van. Ami megmutatja ki is vagy igazán az az, hogy az életedben alkalmazod-e a tanultakat, van-e bátorságod a tapasztaláshoz. Az számít, hogy milyen a Te világod, milyen érzésekkel töltöd meg, hogyan viszonyulsz a Mindenséghez és saját magadhoz. Amit másoknak tanácsolsz, tanácsolod-e saját magadnak, amit másoknak magyarázol, magyarázod-e saját magadnak is? Van-e élet és átélés a gondolataidban, szavaidban tetteidben?
Amikor terveimtől eltérően alakulnak a dolgaim, akkor tudom, hogy mindez szükségszerű, értem történik, egy magasabb, tökéletesebb nézőpontból nézve pontosan a saját vágyaim felé terel. Mindenesetre én már élem a bizalmat a Mindenségben-Istenben és a közös teremtésben,. Ezt kívánom mindenkinek ebben az életben és azon túl is.

Áldás!

Atilla-Atarvis