Saját teremtéseink a harmónia felé vezető úton

2018.11.21
Amikor az ember bizonyos életkor - ami mindenkinél eltérő lehet - elérése után elkezd az élet értelméről és saját életfeladatairól gondolkodni, akkor megerősödik benne a vágy a pozitív irányú változások iránt. Vágyunk a harmóniára, a lelki egyensúlyra, testi egészségre, bölcsességre. A harmónia szavunkban felismerhető a hármasság, ami a test-lélek-szellem szintjein működő egyensúlyt jelenti szétválaszthatatlan egységben egymással. Bármelyiket is kihagyom a gyakorlatban, az életemben nem keletkezhet igazi harmónia. Akár a körülmények, akár saját személyiségünk változtatása embert próbáló feladat. Leginkább szükséges hozzá a nézőpont változtatás, közeledés a szeretet és elfogadás érzéseihez. Jó, hogy időről időre újra felerősödik ennek az átalakulásnak a tudata, de valami szerintem hozzá tartozik, amiről nem igazán hallunk, tudunk. Nem tanítják az iskolában, legtöbb szülő sem tudja átadni a gyermekének, a szentírás is a sorok mögött hordozza.

A kérdés az: át tudjuk-e ültetni a gyakorlatba ezeket a vágyott szép gondolatokat, érzéseket, életszemléletet, egészséget? Ezen múlik minden! Nem könnyű, én magam váltakozó sikerrel valósítom meg ezt a hétköznapokban. Hol a fennakadások oka? Miért nem működik mindig? Miért nem tudunk bármit bármikor megteremteni? Miért nem tudjuk a tanultakat mindig alkalmazni? Nyilvánvaló, hogy valamin változtatni kell, de min?
A titok nyitja szerintem, hogy természetesen bármit megteremthetünk bármikor, amire képesek vagyunk. Mitől függ az, hogy mire vagyunk képesek? Bizony nem attól, hogy az agyunkkal felfogtuk-e az ismereteket, amit hallottunk valahol, vagy olvastunk. Bemagyarázhatjuk magunknak, hogy valaki akadályoz, de ha jobban körülnézünk, magunk akadályozzuk magunkat! Persze könnyű egy fordulattal valaki külső bűnöst találni a világban, aki aztán mindenért okolható, de ez csupán átmeneti időhúzásra jó, miközben a helyzetünk nem változik, sőt ...! A régi berögződéseink, programjaink, mintáink, hiányos tapasztalásaink elterelhetik a vágyott folyamatot. Emberek néha önbecsapással bármit képesek kitalálni. Nemrég hallottam például egy számomra nevetséges kifejezést: "szent harag". Hát, ha nem mindig tudjuk a szeretetet megvalósítani, akkor legalább magyarázzuk meg a harag jogosságát? Tegyük hitelessé egy megfellebbezhetetlen forrásnak tulajdonítva? Ezenkívül van néhány olyan "kapaszkodó", amit nem merünk elengedni, mert azt hisszük akkor belezuhanunk valami ellenőrizhetetlen, számunkra még ismeretlen élethelyzetbe, vagy nem fogunk megfelelni valakiknek a környezetünkben. Egyszerűen azt is hazudhatjuk magunknak, hogy már túl vagyunk a megvalósításán csupán elméletileg megértett dolgoknak. Az élet persze folyamatosan szolgáltatja számunkra a helyzeteket, amiben megbizonyosodhatunk saját viselkedésünkről, reakcióinkról, gondolkodásmódunkról. Ha kellően őszinték vagyunk magunkhoz - ezt meggyőződésem szerint idővel úgysem kerülhetjük ki -, akkor kellő figyelemmel és önkontrollal nyomon követhetjük saját fejlődésünket.
Mindig az érzéseink által vonzunk be történéseket. Az a szó hogy kisugárzás nem pusztán egy hasonlat, hanem valóságos láthatatlan kommunikáció a külvilág felé, ami folyamatosan működik. Például emiatt van az a bizonyos első benyomás másokról, akikkel találkozunk, még mielőtt egy szót is szólna az illető. Ha bízunk valamiben, akkor meg fog történni, mert olyan hullámokat bocsátunk ki magunkból, amely azzal harmonizál. Ha olyan dolgot próbálunk teremteni, amiben valójában legbelül kételkedünk, akkor a kételkedés rezgései taszítják még messzebbre a kívánt eredményt. Tehát bizalom, vagy kételkedés. Ezek az érzések határozzák meg a teremtésünk irányát, minőségét. Ezért is nem lehet bárkinek a teremtés gyakorlatában, vagy a személyiségfejlődésben bármekkorát ugrani, holott elviekben ez lehetséges volna. Nem olyan egyszerű tudat alatt rögzült mintákat, régi elraktározott következtetéseket átalakítani. A bizalom legtöbbször tapasztaláson, megélésen alapul, nem lehet kikerülni! Aki meg akarja úszni a tapasztalást, az saját magát rakja a parkolópályára, aki bátran felvállalja, az továbbléphet. Nem lehet csak a tudat által fejlődni, agyalással, elméletben lejátszott helyzetekkel. Szükség van a pozitív teremtő képzeletre, de nagyon fontos a gyakorlatban annak megtapasztalása is, ami felülírja a megváltoztatni kívánt részünket. Először ráébredünk valami tennivalóra magunkban, azután megpróbálunk nézőpontot változtatni, utána alkalmazzuk az életünk során, majd előbb-utóbb belénk ivódik, természetünkké válik az új minőségünk. A visszajelzések, életminőségünk változásai segítenek visszaszerezni a Mindenségbe, vagy ha úgy jobban tetszik az isteni gondviselésbe vetett ősbizalmunkat, ami kisgyermekeknél még megvan. Persze az is igaz, hogy minden kezdet nehéz, de ha valaki "ráérez az ízére" ennek a bizalomszerzésnek, akkor nagyon felgyorsulhat a menete. Ma már figyelek arra, hogy magamhoz méretezett teremtési célokat tűzzek ki, úgy fogalmazzam meg, hogy mélyen és erősen tudjak benne hinni. Tényleg sokszor csak a megfogalmazáson múlik! Figyelek arra, hogy milyen érzés keletkezik bennem pozitív, vagy negatív. Bizalom, vagy kétkedés.
Biztos mindenki érezte már azt, amikor elönti az indulat, amikor kontrollálatlanul, valamiféle sodrás elkapja és viszi, viszi, amíg észhez nem tér. Általában ezt szoktuk megbánni utólag, amit ilyenkor teszünk és mondunk, de ezt az érzést időben észre is lehet venni. Azt lehet mondani: most megvagy, megfogtalak, nem irányíthatsz többé engem. Mikor valaki olyan tükröt tart elénk az életünk során, melyben tudatalattinkba lenyomott, elfojtott tulajdonságainkat látjuk, vagy megnyomja egy feldolgozatlan konfliktusunk "gombját", akkor könnyen flusztrált, ideges állapotba kerülhetünk. Ha felismerjük magunkban ezeket a részeinket, akkor már el is indultunk a megoldás felé vezető úton. Gyakorlással egyre nehezebb helyzetek is könnyen megoldhatóvá válnak.
Hitem szerint a szeretetet teljesen ki lehet és kell terjeszteni. Ne búsuljunk, ha nem sikerül rögtön, mert akkor csalódásunkat saját magunkban valamivel el kell takarnunk. Ilyenkor jönnek a hazugságok, önálltatások, önbecsapások. Ezen a téren sem szabad túlzott elvárásokat támasztanunk önmagunkkal szemben, csak amit meg tudunk valósítani. Utána jöhet a következő lépés. Önmagunkhoz képest csak akkor tudunk előrelépni, ha tudjuk, hogy éppen hol tartunk. Mindig törekedjünk a természetességre, ami összhangban van a természettel az ember igazi közegével és a lelkiismerettel. A természetnek pedig nemcsak anyagi, de szellemi síkú törvényszerűségei is vannak. Ami összhangban van a természettel, az a harmónia felé visz, ami nincs, az eltávolít tőle, persze ezt is meg kell tapasztalni a gyakorlatban. Teremtsünk bátran bármit, amit akarunk és tudunk önmagunk léptékével, és ne legyen bűntudatunk, vagy csalódottságunk, ha netán tévedtünk. Minden pillanatban újra és újra szabadon dönthetünk, változtathatunk! Nincsenek mindenkire egyformán igaz receptek. Csakis saját magunk tudjuk saját magunkat megváltani, senki ezt helyettünk nem teheti meg, mert értelmetlen volna. Ezért izgalmas és sokszínű az élet a maga sikereivel és hibáival, amelyek mind-mind tapasztalatokat, tudást hordoznak, testi, lelki és szellemi fejlődésünket szolgálják.

Szeretettel:
Atilla-Atarvis