Legyen meg a te akaratod!

2018.11.21
Amikor az ember a spirituális útjának elején találkozik a vallási tanításokkal, akkor - ha ez nem a gyerekkori hittérítés során történő automatikus, fenntartások nélküli átvétel -, valószínűleg túl van már egy-két rossz döntés következményeinek megtapasztalásán. Többünkkel megtörtént, hogy ilyenkor természetesen keressük azt az utat, ami a számunkra kedvező, pozitív megélések láncolatát eredményezi. Ekkor rátalálhatunk a keresztény hitvilág 'legyen meg a Te akaratod, ne az enyém' imára, vagy a buddhizmus vágynélküliséget hirdető tanaira. Nagyon kezdünk vigyázni arra, hogy ne akarjunk az un. egónk alapján semmit, de könnyen rosszul is értelmezhető ez a tanítás. Néhányan ilyenkor egyszerűen leállítják a saját teremtő képzeletüket és ráhagyatkoznak valamilyen külső erőre, segítségre, amely valahogy az esetek többségében nem akarja előmozdítani a vágyott változásokat. Egyszerűen azt tapasztalja az ember, ha figyeli önmagát és az életét, mintha elkezdene bedugulni a történések folyama, mintha parkoló pályára kerülne a passzivitásban várakozó. Feltehetjük a kérdést: De hát miért nem segít az Isten nekem, ha már teljes alázattal átadtam az akaratomat és döntésemet? Miért nem mutatja meg a helyes irányt és miért nem kapom meg hozzá jutalmul a segítséget támogatást?

Muszáj itt egy kis kitérőt tenni, és az érthetőség kedvéért a keresztényég korai szakaszának történéseit érinteni. Amikor 451-ben a khalkedoni zsinaton gyökeresen megváltoztatták a jézusi tanokat - nagyarányú felháborodás, tiltakozás ellenére -, annak szemléletmódjával ellentétes határozatok születtek. Mindjárt a legelső határozattal kimondták azt a kereszténység addigi tanításaival és a több ezer éves hagyományokkal szembenálló, azóta is dogmaként tanított álláspontot, miszerint Isten, a Világ teremtője nincs benne az általa teremtett Világban. Tehát ezek szerint Istent, mint a teremtett Világon kívül álló, tőlünk függetlenül létező, elérhetetlen magasságokban trónoló Urat helyezték a vallás középpontjába. Ezzel szemben az eredeti tanítások azt tartalmazzák, hogy Isten a teremtett Világba a saját fényét tette bele, hogy a fizikai síkon is megnyilvánulhasson minden létező lényen és létformán keresztül. Tehát minden létező Isten része, amely magában hordozza az isteni fényt. Jézus azon mondása, amely szerint 'Én és az Atya egyek vagyunk', nem csak őrá vonatkoztak, hanem mindenre és mindenkire, ezért mutathatta a példát, az utat a lelki fejlődében az emberiségnek.
Tehát amikor megelégeljük az életünk működésképtelenségének látszatát, akkor rájövünk, hogy nem lehet tovább megúszásra játszani, muszáj felvállalni a döntéseket, muszáj kinyilvánítani az akaratunkat. Rájövünk arra, hogy az említett tanítás nem az akaratnélküliséget, az akarat elengedését kívánja tőlünk, hanem azt, hogy tanuljunk meg a Mindenéggel, az isteni szándékkal, hovatovább saját szellemünkkel, felsőbb énünkkel összhangban, azzal harmóniában dönteni. A helyes tanítás tehát szerintem így hangzik: Legyen meg az akaratom, amely Veled összhangban van Istenem!'Erre az összhangra a Mindenséggel való együttműködő szándékkal lehet rátalálni, mégpedig nem kívül, hanem belül a szívünkben, ahol saját isteni összeköttetésünk érzésekben nyilvánul meg. Ezek az érzések mindegyikünknél megjelennek, mégha csak pillanatokra is, mégha az általuk sugallt gondolatok látszólag ütköznek is érdekeinkkel. Aki megértette és megtapasztalta azt, hogy egy mindent átfogó nézőpontból Isten jobban tudja, hogy mi szolgálja a javunkat, mint saját egónk, az könnyebben elfogadja ezeket. Innentől kezdve talán már világos, hogy mit kell akarnunk, de ezt az akaratot, vágyunk, szándékunk kinyilatkoztatását senki tőlünk át nem fogja venni. Ennek oka az Univerzum legerősebb törvénye, a szabad akarat törvénye.
Tehát a lecke megvan, ki kell nyilvánítanunk akaratunkat, vágyainkat, mivel a Mindenség csak arra fog tudni reagálni, válaszolni. Fel kell vállalnunk adott esetben a tévedés, hibázás lehetőségét is ahhoz, hogy megéljük, megtapasztaljuk döntéseink, akaratunk következményeit. Az pedig, hogy mennyire tudjuk fenntartani elégedettség érzésünket, lelki egyensúlyunkat, mutatni fogja, hogy mennyire vagyunk összhangban életfeladatunkkal és a Világmindenséggel. Igazából ez a rátalálás földi emberi létformánk életének értelme és szerepe.

Áldás!

Atilla-Atarvis