A teremtés szintjei

2018.11.21

A teremtés szintjei

Amikor az ember bizonyos életkor - ami mindenkinél eltérő lehet - elérése után elkezd az élet értelméről és saját életfeladatairól gondolkodni, akkor megerősödik benne a vágy a pozitív irányú változásokra. Ezek akár a körülmények, akár saját személyiségünk változtatásáról szólnak, embert próbáló feladatok, nézőpont változtatások, közeledés a szeretet és elfogadás érzéseihez. Jó, hogy időről időre újra belénk ivódik ennek az átalakulásnak az igénye, valami azonban hozzá tartozik, amiről nem igazán hallunk, tudunk.
A kérdés az: Meg tudjuk-e valósítani, teremteni ezeket a szép gondolatokat, érzéseket magunkban? Ezen múlik minden! Nem könnyű, én magam váltakozó sikerrel valósítom meg a szép gondolatokat.
Hol a fennakadások oka? Miért nem működik mindig? Miért nem tudunk bármit bármikor megteremteni? Miért nem tudjuk a tanultakat mindig alkalmazni? Nyilvánvaló, hogy valamin változtatni kell, de min?A titok nyitja szerintem, hogy természetesen bármit megteremthetünk bármikor, amire képesek vagyunk. Mitől függ az, hogy mire vagyunk képesek? Bizony nem attól, hogy az agyunkkal felfogtuk-e az ismereteket. Bemagyarázhatjuk magunknak, hogy valaki akadályoz, de ha jobban körülnézünk, magunk akadályozzuk magunkat!
A régi berögződéseink, programjaink, mintáink, hiányos tapasztalásaink terelhetik félre a folyamatot.
Egyszerű. Mindig az érzéseink által vonzunk be történéseket. Ha bízunk valamiben, akkor meg fog történni, mert olyan hullámokat bocsátunk ki magunkból, amely azzal harmonizál. Ha olyan dolgot próbálunk teremteni, amiben valójában legbelül kételkedünk, akkor a kételkedés rezgései taszítják még messzebbre a kívánt eredményt.
Tehát bizalom, vagy kételkedés.
Ezért is nem lehet bárkinek bármekkorát ugrani az emberi fejlődés létráján, holott elviekben lehetséges lenne a nagy ugrás is. A bizalom legtöbbször megélésen alapul, nem lehet kikerülni! Aki meg akarja úszni a tapasztalást, az saját magát rakja a parkolópályára, aki bátran felvállalja, az továbbléphet. Nem lehet csak a tudat által fejlődni, agyalással.Persze az is igaz, hogy minden kezdet nehéz, de ha valaki "ráérez az ízére" ennek a bizalomszerzésnek, akkor nagyon felgyorsul a menete. Már figyelek arra, hogy magamhoz méretezett teremtési célokat tűzzek ki, úgy fogalmazzam meg, hogy mélyen és erősen tudjak benne hinni. Tényleg sokszor csak a megfogalmazáson múlik! Figyelek arra, hogy milyen érzés keletkezik bennem pozitív, vagy negatív. Bizalom, vagy kétkedés.Emberek néha önbecsapással is bármit képesek kitalálni. Nemrég hallottam például egy számomra nevetséges kifejezést: "szent harag". Hát ha nem mindig tudjuk a szeretetet megvalósítani, akkor legalább magyarázzuk meg? Nem!
Biztos mindenki érezte már azt az érzést, amikor elönti az indulat, amikor kontrolálatlanul, valamiféle sodrás elkapja és viszi, viszi, amíg észhez nem tér. Általában azt szoktuk megbánni utólag, amit ilyenkor teszünk és mondunk de ezt az érzést időben is észre lehet venni. Azt lehet mondani: most megvagy, megfogtalak, nem irányíthatsz többé engem.
Gyakorlással az egyre nehezebb helyzetek is könnyűvé válnak.
Hitem szerint a szeretetet teljesen ki lehet és kell terjeszteni. Ne búsuljunk, ha nem sikerül rögtön, mert akkor csalódásunkat saját magunkban valamivel el kell takarnunk. Ilyenkor jönnek a hazugságok, önálltatások, önbecsapások. Véleményem szerint ezen a téren sem szabad túlzott elvárásokat támasztanunk önmagunkkal szemben, csak amit meg tudunk valósítani. Utána jöhet a következő lépés. Önmagunkhoz képest csak akkor tudunk előrelépni, ha tudjuk, hogy éppen hol tartunk.Tehát teremtsünk bátran bármit, amit akarunk és tudunk önmagunk léptékével és ne legyen bűntudatunk, vagy csalódottságunk, ha netán tévedtünk. Minden pillanatban újra és újra szabadon dönthetünk, változtathatunk! Nincsenek mindenkire egyformán igaz receptek. Csakis saját magunk tudjuk saját magunkat megváltani, senki ezt helyettünk nem teheti meg, mert értelmetlen volna. Ezért izgalmas és sokszínű az élet.

Atilla-Atarvis