A tanRend

2018.11.21
Egy felvetés elindított bennem valamit. Egy gondolatsort, amit szeretnék mindenkivel megosztani. Kellene egy tanRend, egy vizsgarend, ami szerint majd el lehet dönteni, ki alkalmas táltosinasnak és ki nem? Szerintem is kell, de hát itt van előttünk, csak észre kell vanni. Ezt a tanRendet a való élet írja. Aki megtanulja a tananyagot, az "következő osztályba léphet". Nem egyik ember dönti el a másikról az alkalmasságot, hanem egy mindent átfogó és átlátó erő, mely a Világot mozgatja. Nevezhetjük Magyarok Istenének, Mindenségnek, Univerzális rendező elvnek, Atyának (persze az Anyával kiegészítve) és még sokféleképpen. Ugyanarról beszélünk!

A forgatókönyvet az élet írja, mégpedig olyan formán, ami saját fejlődésünket és tudatalatt, vagy tudatosan kivetített akaratunkat, kérésünket szolgálja, mindenkinek hite és kisugárzásának minősége szerint. Az utak nem egyformák és nem is lesznek azok!!!! Két pont között a fizikai világban is számtalan összekötő vonal létezhet, ahogy a szellemvilágban is. Az ember persze jó előre tudni szeretné, hogy melyik a legrövidebb, legkíméletesebb, legszebb, legjárhatóbb, ...stb. Az út mindig egyéni és saját szükséges megélendő helyzeteinket tartalmazza, kinek-kinek a pillanatnyi állapota és a Mindenség felé sugárzott kérései szerint. Mindenkinek a saját útját kell járni és saját próbáit kell teljesíteni. A vizsgán pedig akkor megyünk át, ha az életünkben megvívjuk a szükséges nézőpont-változtatások harcát, elengedjük a gyerekkori és még régebbi berögződéseinket, káros mintáinkat és előítéleteinket. Eközben elindulunk a tudatos teremtés útján, amikor nem azt állítjuk figyelmünk középpontjába amit nem szeretnénk, hanem mindig, következetesen azt, amit szeretnénk élni. Olyan a Világ, mint egy jól felszerelt konyha, ahol minden megtalálható, de tudnunk kell, mit akarunk főzni, és abba mi való bele, mi nem. Ezenkívül létezik a konyhában még sok-sok alapanyag, de ez nem kell hogy zavarjon bennünket, ha a saját ételünkre figyelünk.
Persze vannak törvényszerűségek, alapelvek, amiket sokan tudunk, de vajon alkalmazni tudjuk-e? Merthogy a tanítások nem öncélúak, nem valami passzív tárgyi tudás megszerzése a cél. Aki így gondolja az erősen téved. Ha komoly a szándékunk a lelki fejlődésre, akkor észre kell vennünk az elméletben tanult dolgokat a hétköznapjainkban, és el kell kezdeni alkalmazni egészen addig, amíg vérünkké nem válik. A mostanában észrevehető sietség, a "kevés az időnk" is csak illúzió, az ego trükkje. Az élet-láncolatok során korlátlan idő áll rendelkezésünkre és újabb esélyek a fejlődésre. A sietség által saját magát hajszoló ember elveszti a saját ritmusát, beképzeli magának, hogy már túl van mindenféle tanuláson és próbán. Fél az önkontrolltól, mert akkor vissza kell lépni a valóságba és folytatni onnan, ahol valójában tart, összerombolni a felépített légvárat. Rossz hírem van, ez a lépés kikerülhetetlen, ha nem önként lépi meg valaki, akkor a sors fogja rákényszeríteni idővel.
A magyarság által őrzött szellemi kincs megvan!!! Csakhogy nem egyetlen embernél. A tudás ott van sokunknál, kis szeletkék formájában, amikből a kört össze lehet és kell rakni. Ennek a vágya egyre erősebb és ez így van jól. Ennek a vágynak kell megérnie sokakban, ezt akarja segíteni mintegy katalizátorként a mai magyar valóság kimozdító, felkavaró, embert formáló ereje. Véleményem szerint a mostani kor nagy kihívása és feladata, hogy kellő alázattal (nem azonos a megalázkodással) megvalósítsuk a kört és utána a képet. Senki sem mondhatja, hogy nála van a "Nagy igazság". A kör összerakásának elengedhetetlen feltétele egymás, és a másik út elfogadása, az egymás iránti tisztelet, miközben mindenkinek saját magát kell kinyilvánítania. Higgyétek el, jó úton vagyunk efelé, de ez (mint minden a természetben) egy folyamat.
Nemrégiben voltam egy olyan spirituális összejövetelen, ahol ez az összefogás - tapasztalatomban először - megvalósult és elindítottunk egy közös teremtést. A résztvevőkben - akik mindannyian csoportokat, szellemi műhelyeket képviseltek - megvolt az alázat a feladattal kapcsolatban, nem vitte félre a dolgot a rivalizálás, az egók harca a vezető pozícióért. Én személy szerint azzal az elvárással mentem oda, hogy működőképes összefogást fogunk megvalósítani, hogy áttörjük a régóta megnyilvánuló gátat, a megosztottság átkát. Tudatosan erre figyeltem és nem arra, hogy eddig nem működött, most sem fog működni, mert ezekkel és azokkal szemben előítéletem, bizalmatlanságom van.
A vezető a kellő időben ki fog választódni, mégpedig nem önjelöltség alapján, hanem a legszélesebb körben elfogadott, támogatott, vezetői minőségében és küldetésében megkérdőjelezhetetlen személy lesz az.
Tehát előszőr a kör kell, ahol senki sem emelheti magát a másik fölé, még gondolatban sem!!! Utána jöhet a kép, ami a teremtőképesség feltétele. A közösen összerakott kép olyan kell, hogy legyen, amiben mindenki tud és akar hinni. Ezt a hitet a képben és egymásban lehet tovább erősíteni.
Amennyire a magánéletemben is rámköszönnek azok a teremtéseim, amelyekben kellő energiával és kitartással hinni tudok, így ez működik nagyban is. Ez hát a feladat. Az élet pedig idővel megoldja a kiválasztást, függetlenül az egyéni akaratoktól. Az marad fenn a rostán, aki képes és akar is tenni, aki megérti feladatát és alkalmazza az ősi, lelkébe írt tudást a jelenkorban itt és most.Ehhez kívánok MAGunknak erős hitet a szerető Istenben, aki bennünk lakozik.Áldás!Atilla-Atarvis